A
ROMA VÁLASZTÓK AKÁR 90 %-A AZ
ELLENZÉKRE ADHATJA SZAVAZATÁT...
beszol.hu
KÖSZÖNET
a BESZÓLUNK POPRTÁL működtetését
támogató utalásokért! Bankszámlaszám:
BESZÓLUNK 10101559-22006000-01005002
ELKÖTELEZETTSÉG
A
BESZÓLUNK PORTÁL nem tesz közzé rasszista, mások vallását, nemzeti,
nemzetiségi, szexuális vagy politikai és világnézeti hovatartozását
gyalázó, sértő, obszcén vagy trágár kategóriába tartozó képet illetve
szöveget, ilyen jellegű tartalmat.
A
ROMA VÁLASZTÓK AKÁR 90 %-A AZ ELLENZÉKRE ADHATJA SZAVAZATÁT...
A
megkérdezettek több mint 90 %-a nyilatkozott úgy, hogy szavazatával
támogatná az ELLENZÉKI SZÖVETSÉG / EGYESÜLÉS UTÁN EGYESÜLT
ELLENZÉK / JÓLÉT ÉS DEMOKRÁCIA programját.
Eddig
a pártok programjaiban a romák helyzetének javításáre tett ígéretek
alig hoztak változást, a JÓLÉT ÉS DEMOKRÁCIA program viszont hatalmas
fordulatot jelenthet a romák életében. A JÓLÉTI FORDULAT juttatásaiból
kiemelhető a szabadon értékesíthető 500 ezer forint értékű vagyonjegy,
ami minden magyar állapolgár számára állampolgári jogon járó juttatás
lesz és a kormányváltás után 2022 júliusában kerül postázásra a tervek
szerint.
Ez
azt jelenti, hogy négy főből - két felnőtt, két gyerek - álló roma
család 2 millió forinthoz jut vagyonjegy formájában, hattagú roma
család pedig 3 millió forint értékű vagyonjegyre jogosult. Az ország
egyes vidéki településein már 2-3 millió forint összegért családi házat
lehet venni. Ez igen jelentős összeg ahhoz, hogy sok roma család
életkörülményeiben jelentős pozitív változás következzen be. Lesznek
akik házat vásárolnak, mások a meglévőt felújítják, bútort cserélnek,
új gépeket vesznek és lesz aki autóra költi.
A
roma nyugdíjasok számára ugyancsak hatalmas segítséget jelenthet az 500
ezer forint értékű vagyonjegy, ami nyugdíjas házaspár esetében már 1
millió forintot tesz ki. De számukra az ellenzéki kormány hatalomra
kerülése hoz még egy igen kedvező változást, ugyanis havonta 25 ezer
forinttal emelkedik a nyugdíjuk. Ez egyedülálló esetén azt jelenti,
hogy havonta 25 ezerrel, nyugdíjas házaspár esetében pedig 50 ezer
forinttal többől lehet gazdálkodni. Kevesebb lesz a nélkülözés és
könnyebb a megélhetés.
De
van egy harmadik jóléti juttatás is, a rászorulók által enyerhető
otthonfelújítási támogatás, ami évente 100 ezer fő számára biztosít 500
ezer forintot, ami a lakás felújítására vagy mosógép, hűtőgép
cseréjére, fűtőberendezésre is költhető.
Ellenzéki
kormány hatalomra kerülése esetén a JÓLÉTI FORDULAT tömören azt
jelenti, hogy fordulat következik be az elosztásban és 2022-től az ezer
milliárdokat nem egy szűk kedvezményezetti körbe tartozó kevesek kapják
mint 2010 óta az történt, hanem ez a hatalmas összeg a magyar emberek
sokaságához kerül különböző juttatások és támogatások formájában. Ebből
a magyarországi romák is ugyanúgy részesednek mint a többi magyar
állampolgár és ennek köszönhetően nem csupán a kijelentések szintjén,
de a valóságban is sokat javulhat a magyarországi romák helyzete.